Ginny és Harry házasságának bemutatása

Hangos csattanás rázta meg a makulátlanul tiszta ablaküvegeket, jelezve, hogy a ház ura cseppet sem jókedvűen érkezett haza munkahelyéről aznap. Ginny épp az emeleten olvasott, és nem mondhatni, hogy kedvére volt férje indulatos megjelenése frissen építtetett londonszéli házukban. Fájdalmas képpel emelkedett fel a karosszékből, hátrahagyva a bolyhos pokrócot, és saját teste okozta bemélyedéseket a kényelmes bútordarabon. A könyv, melyet eddig lapozgatott – nevezetesen a <i>Willerby Warriors gyors felemelkedése és méggyorsabb bukása, avagy az évszázad legnagyobb kviddicsbotránya</i> – rövid úton a polcra került, a többi könyvre merőlegesen fektetve, hátha még aznap előveszik.

 

Az előszobába érve mosolyt erőltetett az arcára, mintha elképzelni sem tudna pompásabb délutáni programot, mint a férfi dühöngésének hallgatása. Szemlátomást Harry ma sem tudta ráerőltetni tervét feletteseire, erről árulkodott a szüntelen dohogásából kihallható néhány részlet, mint <i>“sárkányból nem lesz golymók”</i>, vagy éppen <i>“méghogy túlzás lenne az állandó megfigyelés”</i>. A férfi ugyanis nemrég állást kapott a minisztériumban, mint auror. A roxforti csata után a minisztérium az összes résztvevő esetében eltekintett a kétéves aurorképző elvégzésétől, így csupán néhány vizsgán kellett megfelelnie a jelentkezőknek. Nem csoda, hogy efféle engedményeket tettek, hisz ki akarna sötét varázslókra, Voldemort megmaradt híveire vadászni ilyen emlékekkel? Harry azonban úgy döntött, visszatér még egy évre az iskolába, mielőtt igénybe venné a minisztérium kedvezményeit. Ginny teljes mértékben támogatta tervét, hisz maga is akkor kezdte a hetedik évfolyamot, mint sokan mások abban az évben. Most, hogy itt álltak saját házukban, a saját felnőtt problémáikkal, a fiatal nő nem tudott nem vágyakozni azokra az időkre.

 

– Elmegyek fürdeni. – Jelentette be Harry, ezzel kizökkentve társát nosztalgikus gondolatai közül. Ginny el se tudta képzelni, mivel érdemelte ki ezt a rideg fogadtatást. A legrosszabb napokon se volt jellemző, hogy bármiféle üdvözlés nélkül hagyják a másikat. Úgy tűnik, ez is változik.

 

Ginny úgy vélte, ideje bevetni néhány női praktikát annak érdekében, hogy elviselhető hangulatba hozza férjét. Megvárta, míg Harry eltűnik az emeleti fürdőben, majd átcsoszogott a konyhába, hogy nekilásson az előkészületeknek. Tervét végtelen egyszerűség jellemezte, és a férfiak elemi vágyainak ismeretében építette fel. Egy pálcaintéssel elkezdte melegíteni a gombamártást, amit még nap közben főzött meg. Újabb kézmozdulat hatására a sajt is lereszelődött. A nő keresgélni kezdett a kredencben, hogy a szebbik étkészlettel teríthessen meg, ezzel is imponálva a vacsora díszvendégének. Mikor elkészült, úgy döntött ideje megnézni, hogy áll a férje a tisztálkodással.

 

A konyhából kilépve jobbra fordult, és felsétált a lépcsőn. A folyosó végén a fürdő ajtaja résnyire nyitva állt. Így szokták jelezni egymásnak, hogy nyitottak a másik társaságára fürdőzés közben is. Ginny nem is tétovázott, a fürdő elé érve ledobta a vékony, nyári ruhát, amit viselt, és rövid úton utána küldte a fehérneműket is, így lépett be férjéhez.

 

A gyönyörű nő meztelen látványára Harry önkéntelenül elmosolyodott. Behúzódott a kád egyik végébe, helyet hagyva társának, hogy kedvére csatlakozhasson hozzá. Mikor Ginny már mellette ült, fél karjával átölelte a lányt, és tétovázva szólította meg.

 

– Ginny, én… – Hangja elhalt, s látszott rajta, hogy küszködik érzései megfogalmazásával. – Nagyon sajnálom. Sajnálom, hogy megint nem úgy viselkedtem veled, ahogy megérdemled. – Azzal magához húzta, és egy bátortalan puszit nyomott felesége homlokára.

 

– Semmi baj, Harry – érkezett a megnyugtatónak szánt válasz, ami századszorra hallva sokkal kevésbé volt a valódi megbocsátás hírnöke. – Tudom, hogy nehéz neked a Minisztériumban.

 

– Rettenetes. – Foglalta össze egy hatalmas sóhaly kíséretében. – Nem tudom megszokni, hogy hirtelen mindenkiről a legjobbat kell feltételezni. Ott az a rengeteg ex-halálfaló, és elég csak annyit mondaniuk, hogy megbánták bűneiket, és megy tovább az életük, mintha mi sem történt volna. És ma találkoztam Malfoy-jal.. – A nő érezte, hogy jobb lesz, ha mihamarabb beléfojtja a szót, nehogy túlságosan belelovallja magát a heves ellenérzéseivel táplált keserűségbe.

 

Bal kezét a férfi arcára simította. A mozdulat végén ujjait a dús, fekete tincsek közé fúrta, s közben ajkaival már meg is kezdte párja nyakának és vállának kényeztetését. Harry ugyan abbahagyta a hőzöngést, de szorosan magához ölelte a lányt, hogy az ne tudja folytatni kihívó tevékenységét. Ginny megmerevedett. Néhány másodpercig küzdött sértettségével, majd kikászálódott a habok közül, magára tekert egy puha törölközőt, és elindult. Az ajtóból visszafordulva még odaszólt Harrynek.

 

– Gombaragu lesz vacsorára. Ha elkészültél, lent várlak. – Bosszankodott magában, amiért férje néhány perc leforgása alatt így kiábrándította. Talán nem kellett volna ennyire a szívére vennie, de balszerencséjükre Ginny nagyon rossz néven vette a visszautasítást.

 

<center>*</center>

 

Az elkövetkező napok hasonlóan teltek. Harry még csak néhány hónapja vállalt állást az aurorok között, de kapcsolatuk ezen rövid idő alatt is kárt szenvedett. A férfi mindenáron irányító pozícióba akart jutni munkahelyén, és frusztrálta, hogy terve ilyen lassan halad csak előre. 

 

Bezzeg Ginny. Neki is voltak álmai. Ő is szívesen építgetett volna karriert egy veszélyes és kalandos munkahelyen. Régebben Harry is támogatta ebben. Aztán az esküvőjükön történt baleset óta gyökeresen megváltozott a véleménye.

 

Egy évvel a Sötét Nagyúr bukása után mindketten befejezték az iskolát. Akkor már jó ideje együtt voltak, szerették egymást, evidens lépésnek tűnt tehát a házasság kettőjük között. Mikor Harry eljegyezte őt, a sajtó hetekig ettől volt hangos. Néhányan örültek egymásratalálásuknak, néhányan irigykedtek, de látszólag nem voltak rosszakaróik. Pár hónappal később, az esküvőn derült csak ki, hogy igenis vannak, akik nem szenvedhetik őket. A ceremónia után állófogadást rendeztek, s ennek során a társaságból kivált egy csapat fiatal boszorkány, akik rondábbnál rondább átkokat kezdtek szórni Ginny felé. Harry észnél volt, és azonnal tudott hárítani, azonban óvatossága innentől kezdve meghatványozódott. Hiába fogták el, és ítélték szabadságvesztésre a rosszindulatú nőket, a gyanakvását nem tudták elaltatni. Innentől kezdve Ginny hiába hozta fel időről időre a témát, hogy esetleg dolgozni menne, Harry hallani se akart róla.

 

Így tehát a fiatal boszorkány a mintafeleségek életét kezdte élni. Napközben a ház körül tevékenykedett, bevásárolt, vacsorát főzött, és meglehetősen unatkozott. Próbálta megérteni férje határozott ellenállását, de az idő múlásával egyre nehezebben tűrte. Az utóbbi hetekben, mióta megszületett Hermione és Ron kislánya, Rose, gyakran vendégeskedett náluk. Sürgött-forgott a baba körül, és besegített Hermionénak a háztartás vezetésében. Nagyon szeretett volna már ő is gyereket vállalni, de úgy érezte, előbb önmagát illene megvalósítania, amire eddig nem volt lehetősége.

 

Gyakran elgondolkodott rajta, hogy miféle munkát szeretne, illetve hogy milyen munkákat bíznának rá, majd savanyú képpel konstatálta, hogy a két listának igen kevés közös eleme van. Annál nagyobb volt a meglepetése, mikor egyik este felkereste őket valaki, és ajánlott neki egy olyan munkát, ami megfelelt a kritériumoknak.

 

Egy meleg, májusi estén becsengettek hozzájuk. Vendégeket nem vártak, így kissé gyanakodva mentek ajtót nyitni. Harry még pálcáját is felemelte, hogy szükség esetén meg tudja védeni őket. Ginny ezt erős túlkapásnak érezte, hiszen a halálfalók se csöngettek annak idején, de ezt nem kötötte Harry orrára. Nagy volt a meglepetésük, mikor a feltáruló bejárati ajtó mögül Madam Hooch, a Roxfort ezüstös hajú, sólyomszemű repülésoktatója bukkant fel. Arcán, ami meglehetősen ÖREG kora ellenére is mellőzte a ráncok halvány nyomát is, a tőle megszokott barátságos mosoly ült. Beinvitálták egy teára, és várták, hogy a professzor belekezdjen a jövetelének okát taglaló előadásba.

 

–  Köszönöm a teát. – Fogott bele mondókájába. – Nos, bizonyára emlékeznek még rá, hogy az elmúlt néhány évtizedben a Roxfort diákjait oktattam a repülés fortélyaira, a kviddics szabályaira, satöbbi satöbbi. – Itt kis szünetet tartott, mintha megerősítést várna. A fiatalok furcsán néztek rá. Persze, hogy emlékeznek rá! Hiszen mindketten tagjai voltak a Griffendél csapatának. Bár az utolsó években az iskola ezeknek a rendezvényeknek a megszervezésébe nem tudott energiát fektetni, de azért előtte bőségesen volt idejük játszani.

 

Látszólag a tanárnő is rájött, milyen felesleges a kérdés, mert a beálló csendnek igen hamar végetvetve zavartan folytatta:

 

– Nos, úgy alakult, hogy dicső iskolánk új tanárt talált a tárgy oktatására. Bár a kollégáim egyértelműen mellettem tették le voksaikat, Minervával arra a megegyezésre jutottunk, hogy előbb-utóbb feltétlenül elkerülhetetlen lenne a váltás, és hát… Szóval nyugdíjba vonultam. – Préselte ki a lényeget. Ginny érezte a megbántottságot volt oktatója hangjában, mégis úgy érezte, ebben a helyzetben gratulálniuk illene.

 

– Nahát, tanárnő! Gratulálunk! Igazán megérdemli a pihenést.

 

– Igen! Megérdemli, hogy végre neveletlen kölykök nélkül teljenek a napjai. – Tette hozzá Harry.

 

A tanárnő azonban továbbra sem tűnt túlzottan elragadtatottnak a helyzet alakulásától.

 

– Hát igen… Vannak bizonyos előnyei a nyugdíjazásomnak – kezdett bele. – Mindazonáltal sosem gondoltam magamról, hogy otthon tudnék ülni, és az időmet a növényeim gondozásával, olvasással, vagy egyéb hasonló badarságokkal múlassam. Éppen ezért, új tervekbe fogtam, ami titeket… nos leginkább Ginny-t is érdekelheti.

 

A fiatalok felkapták a fejüket a bejelentésre, azonban míg Ginny arcán izgalom tükröződött, Harryéről leginkább gyanakvást lehetett leolvasni.

 

– Látom, felkeltettem az érdeklődésüket. Akkor hát nem is kertelnék tovább. Az a tervem, hogy alapítok egy amatőr kviddicscsapatot azokból a boszorkányokból, akik szívesen játszanának nem hivatalos ligákban, mégis komolyan tudják venni a feladatot. Természetesen első sorban azokra a játékosokra gondolok, akik nem a kétbalkezesek táborát erősítik. Úgy alakult, hogy a hajtó soromban még bőségesen akad hely egy ilyen pompás seprűlovasnak, mint ön, Mrs Potter.

 

Ginny szeplőkben gazdag arca elpirult, bár nem a bók hatására, sokkal inkább a lelkesedéstől. Azonnal látta maga előtt a kiutat unalmas hétköznapjaiból. Gondolataiban máris taktikai terveket szőtt, seprűboltokat járt, és kviddicstalárt tervezett. A kérdések megállíthatatlanul szaladtak ki a száján, még mielőtt egyáltalán Harryre, és szerelme túlzó féltésére gondolhatott volna.

 

– Hogyan kerülhetnék be? Mikor lesz a meghallgatás? Milyen gyakran fogunk edzeni? Kiket ismerek még a csapatból? A tanárnő csak edzőként, vagy játékosként is részt vesz a csapatban?

 

Az idősödő boszorkány heves kézmozdulatokkal igyekezett megnyugtatni a hirtelen izgalombajött lányt. A szája szélén mosoly bújkált, ami Ginnyt arra engedte következtetni, hogy talán mégsem bánja annyira az érzelmei heves kifejezését.

 

– Természetesen mindent elmondok, semmi ok az aggodalomra. Úgy vélem, egy meghallgatás során hatalmas tévedésekkel tudnám csak felmérni bárkinek a képességeit, így inkább arra hajlok, hogy aki csak szeretne, játszhat a csapatban. Ha nem válik be, majd ráérünk elgondolkozni a további lépéseken. Meg kell hagyni, az ön esetében, Mrs Potter, nincsenek ilyen félelmeim.

 

Ginny alig várta, hogy többet halljon az új csapata részleteiről. Régi professzora minden szavát heves bólogatással kísérte, jelezve, hogy mindent tökéletesen ért, és érdeklik a további információk.

 

– Ami az edzések lebonyolítását érinti, én heti három, délutáni találkozóra gondoltam. Így azoknak is van lehetőségük csatlakozni, akik nap közben más munkahelyen múlatják az idejüket. Szerény személyem csupán edzőként tevékenykedik majd a csapat életében. Na meg persze magamra vállalom a mérkőzések szervezését, és bajnokságokba való jelentkezést. Már ha a többiek is így látják jónak. A csapat összetételét tekintve azzal a jóhírrel szolgálhatok, hogy meglehetősen sok ismerős arccal fog találkozni. Ha jól emlékszem, néhányukkal játszott is egy csapatban. Majd meglátjuk, hányan fognak tudni ténylegesen részt venni az edzéseken.

 

Ginny arca továbbra is sugárzó mosolyba dermedve várta a folytatást. Pillantása ekkor tévedt először Harryre, akinek szemöldökei ráncba rendeződve hallgatták Madam Hooch meglátásait. Ginny nem volt benne biztos, hogy a boszorkány előtt fel fogja-e hozni aggodalmait, vagy hogy egyáltalán lehetséges lesz-e meggyőzni férjét a terv zsenialitásáról. Egy dologban azonban teljes mértékig biztos volt: ez a lehetőség pontosan az, amire az elmúlt hónapokban szüksége támadt. Valami, ami leköti a figyelmét, amíg Harry dolgozik. Valami, amit teljes odaadással csinálhat. Valami, amire mindig is vágyott.

 

Összeszedte hát minden bátorságát, és elszántan kerülte a varázsló tekintetét, mikor a következőt kérdezte:

 

– Mikor kezdünk?

 

– Ha jövő hétfő megfelel, akkor öt órakor szívesen látnánk az Abszol út és a Bedford street sarkán. A stadiont tágító bűbájjal alakították ki, így meglehetősen jól van álcázva, de biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni.

 

– Ott leszek! – Felelte Ginny, mielőtt még Harry közbevághatott volna.

 

– Akkor ezzel meg is volnánk. Mégegyszer köszönöm a teát, és a viszont látásra hétfőig. – Madam Hooch már nyúlt is a táskájáért, és amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan is távozott. A fiatalok kikísérték az ajtóig, amit Harry a kelleténél vehemensebben csukott be a repülésoktató mögött.

 

Még vissza se értek a konyhába, de a varázsló már rá is zúdította dühét a feleségére.

 

– Mégis mi volt ez?! A vén hárpia… Csak úgy beállít mindenfajta bejelentés nélkül, megtölti a fejedet az ostoba terveivel… Te pedig át se gondoltad, máris rábólintottál! Nem gondoltad, hogy ezt meg kellene előbb beszélnünk? Nem gondoltad, hogy én ezt esetleg nem engedném meg?

 

Ginnyt azonnal elöntötte a méreg. Mégis kinek képzeli magát ez a fajankó? Miért kéne bármihez is engedélyt kérnie? Nem gyerek már, hogy a házból se léphessen ki mások beleegyezése nélkül!

 

– Ó, hát persze! El is felejtettem, hogy a varázsvilágban semmi sem történhet a híres-neves Harry Potter jóváhagyása nélkül. – Érkezett a csípős válasz. – Vagy netán csak azon sértődtél meg, hogy valami kalandból most az egyszer kimaradsz? Hát tudd meg, Harry: én bizony akkor is el fogok járni ezekre az edzésekre, ha te a világ összes ártását beveted, hogy bezárj a házba! Legalább végre egyszer nem csak a háztartási bűbájokra használnám a pálcám.

 

A fiút látszólag letaglózta a válasz. Szemmel láthatólag eddig abban a hitben élt, hogy feleségének <i>jó</i>otthon. Némi hezitálás után fenyegetően halk hangon rákérdezett:

 

– Arra akarsz célozni, hogy neked nem jó itthon? Nem jó biztonságos életet élned?

 

A boszorkány egy nagy sóhajjal, és türelme maradékainak összelapátolásával kezdett neki a magyarázkodásnak.

 

– Mielőtt bármit megvitatnánk, szeretném, ha tudnád: én még mindig ugyanazzal a rajongással szeretlek, mint tízéves koromban. Még mindig megtennék érted bármit, és hálás vagyok mindenért, amit te teszel értem. – Maga is meglepődött, milyen sok kedvességet sikerült sűrítenie ebbe a néhány mondatba. Bátorsága csak nőtt, mikor Harry homlokán feloldódni látta a ráncokat. – Amíg te dolgozol, én rendben tartom a házat, és ezt nagyon szívesen teszem. A továbbiakban is el fogom végezni a házimunkákat, mert ez is fontos része az életünknek. Viszont az, hogy semmi mással nem tudok érdemben foglalkozni, az egyszerűen megőrít. Biztosan emlékszel még, hogy fiatalabb korunkban gyakran lógtam Freddel és George-dzsal mindenféle csínytevések során. Meg arra is, mennyi barátom volt az iskolai évek alatt. Mindig volt társaságom, és mindig volt valami izgalmas elfoglaltságom. És ez hiányzik, Harry. És hiányzik, hogy legyen valami célom, ami felé küzdhetek. Ami kihívások elé állít, és amibe beletehetem szívemet-lelkemet.

 

Úgy tűnt, szavai megértésre találtak. A fiú csendben várta, hogy befejezze a magyarázatát, majd válasz helyett közelebb lépett hozzá, és a karjaiba zárta. Ginnynek jól esett a törődés, régóta hiányolta ezeket a meghitt pillanatokat. Arcát Harry vállába fúrta, és mélyen belélegezte az illatát. Harry végül pár perc után néhány kedves szóval tette véglegessé álláspontját:

 

– Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra.

 

<center>*</center>

 

Ahogy közeledett az első edzés időpontja, Ginnyn úrrá lett egyfajta kellemes izgalom, amivel korábban csak az év végi vizsgák környékén találkozott. A lehető legfelkészültebben szeretett volna megjelenni az eseményen, bár annak néhány részlete még tisztázatlan volt a lány számára. Madam Hooch váratlan felbukkanása óta Ginny a nap nagyrészében terveket szőtt. Tervezgette, hogyan változtasson a napirendjén, milyen új szokásokat lenne érdemes bevezetnie, és hogyan változtathatna pozitív irányban az étrendjén. Jóllehet a felajánlott lehetőség nem egy sportolói karrier, de a nő nem tudott nem úgy gondolni rá, mint egy jólszituált ugródeszkára, ami rövid úton bevezeti az atléták elit világába, és megnyit előtte bizonyos kapukat, ha úgy kívánja.

 

Világ életében azt sulykolták neki, hogy az első benyomás elengedhetetlen fontosságú, természetesnek érezte hát, hogy tökéletes formában érkezzen új csapattársai körébe. Ehhez azonban szüksége volt új felszerelésre, amivel gyakorolhat. A régi Kométa 260-as seprűje aligha nyűgözne le bárkit. Összeszedte tehát bátorságát, és csütörtök este bejelentette Harrynek, hogy ő bizony másnap elmegy egy bevásárló körútra, akár tetszik a fiatal férfinek, akár nem. Nem tetszett neki. Felajánlotta, hogy bonyolítsák le közösen ezt a manővert, de Ginny számított erre a reakcióra, és készült megfelelő válasszal:

 

– Harry, drágám. Komolyan szeretnél órákon át egy ruhaboltban üldögélni, amíg én kviddicstalárokat próbálgatok?!

 

Zavarodottság ült ki a férfi arcára, ami gyerekkori emlékeket idézett fel feleségében. Régebben meglehetősen gyarkran találta szemben magát ezekkel a tanácstalan vonásokkal. Manapság már nem volt jellemző, hogy Harry hagyta magát olyan helyzetbe sodorni, aminek nem volt teljes mértékben ura.

 

– Kviddics talárokat? – Érkezett a bizonytalan kérdés.

 

– Kviddics talárokat. – Ginny igyekezett némi felháborodást csempészni a hangjába, hátha visszariasztja férjét. – Mit gondoltál? Az ezeréves griffendéles taláromban fogok repkedni? Bizonyára meg tudnám változtatni a méretét, de ettől még nem változna a tény, hogy úgy nézek ki benne, mint egy szegényházi idióta.

 

Szó mi szó, az utóbbi időben meglehetősen javultak a képességei a háztartási bűbájok terén. Az edények immár fényesre suvickolták magukat, a ruhák pedig gyűrődésmentesen hajtogatták be magukat a szekrénybe pálcájának egy intésére, azonban a talárok módosítása ennél sokkal precízebb varázslatokat igényelt. Ha az ember nem figyelt oda, könnyedén elvétette azt a hibát, hogy a ruhanemű egyes részeit rossz arányban módosította, így a végeredmény leginkább óriáscsecsemők számára lett volna megfelelő öltözet. Nem mintha olyan gyakran szerette volna átszabni gyerekkori ócska, használt talárjait.

 

Harryt végül meggyőzte a felhozott érvelés, és beleegyezett, hogy Ginny egyedül induljon vásárolni az Abszol út izgalmas kis boltjaiba. Felesége békítő hangnemben felajánlotta, hogy meglátogatja őt munkahelyén, amint beszerezte a beszereznivalókat.

 

Csütörtök reggel tehát egy meglehetősen hosszú listával a zsebében indult útnak. Leemelte a kandallópárkányról az apró nefelejcsekkel díszített fehér edényt, amiben a hop-port tárolták, és egy maréknyit a lassan égő tűzbe szórt, zöldre változtatva azt. Eltökélt arccal lépett a lángok közé, és kimondta úticélját, hogy egy másodperccel később magával rántsa a kényelmetlen utazási hálózat.

 

A Foltozott Üstbe érkezett. Tom, a fogadós hangosan üdvözölte, mint minden alkalommal, ha erre járt. Az ember már legalább hatvan éve irányítótta a népszerű italozót, mégis minden arcot meg tudott jegyezni, aki valaha betette a lábát a helyiségbe. A nő gyorsan átvágott a termen, ki a hátsó udvarra, ahol pácájával megkopogtatta az Abszol útra vezető falat.

 

A varázslók főutcájának mindig sikerült mosolyt csalni Ginny arcára. Hétköznap délelőtt lévén nem volt tömeg, azonban a mozgó, zenélő és villogó kirakatok élettel töltötték meg a környéket. Az egyik legmozgékonyabb üzlet felé vette az irányt, hogy lehúzza az első tételt listájáról: a seprűt.

 

A Kviddics a Javából mindig a legújabb seprűmodelleket állította ki legnagyobb kirakatüvege mögé. Hogy megfelelő hangsúlyt kapjon a termék, a kirakatot elsötétítették, s csupán egy vékony fénynyalábbal világították meg a seprűt olyan szögből, hogy a nyélen végigfutó fénycsík az égen átcikázó villám hatását keltse. Ezúttal a reklámozott sporteszköz egy Nimbusz gyártmány volt. Specifikációjáról az üvegre ragasztott pergamenről lehetett értesülni:

 

<center><i>Nimbusz 2500</i></center>

<center><i>Megérkezett a versenyseprűiről méltán híres Nimbusz Versenyseprű Vállalat legújabb csodája!</i></center>

<center><i>Végsebesség: 150 mérföld/óra</i></center>

<center><i>Gyorsulás (60 mf/h): 4 másodperc</i></center>

<center><i>Csúszásmentes lábtámasz</i></center>

<center><i>Blokkolásgátló fékezőbűbáj</i></center>

<center><i>Koboldmunka fém alkatrészek</i></center>

 

Ginny összeráncolta a szemöldökét. A hirdetésben szereplő leírás teljes mértékben megfelelt a Tűzvillám tulajdonságainak. Vajon miben mesterkedik az öreg Devlin Whitehorn? Hogyan akarja eladni a Tűzvillám másolatát a saját védjegye alatt öt év késésben? Kíváncsisága végül egy eladó felé irányította. Látványos jókedvvel üdvözölte a seprűbolt munkatársát, és feltette az ominózus kérdést:

 

– Jó napot kívánok! Elnézést, ha megzavarom valamiben, de éppen erre sétáltam, mikor megláttam a kirakatban azt a gyönyörű seprűt. Elolvastam a kitűzött hirdetésben, hogy mit tud, és az egész szerkezet meglehetősen emlékeztet egy korábbi modellre. Biztosan emlékszik még a Tűzvillámra, néhány évvel ezelőtt jelentős népszerűségnek örvendett. Tudna esetleg további részleteket mondani? Miben jobb ez a Nimbusz a korábban említett seprűnél?

 

Az eladó kihúzta magát, és olyan arckifejezést öltött, mint Percy szokott egy igen hosszadalmas elemzésre készülve. Látszott rajta, hogy alig várta, hogy valaki feltegye neki ezt a kérdést, és megmutathassa: ő bizony készült, és mindent tud!

 

– Üdvözlöm Asszonyom! Meg kell mondanom, örülök, hogy feltette ezt a kérdést. A kiállított seprű semmilyen mérhető tulajdonságban nem különbözik a Tűzvillámtól. Egészen pontosan ugyanaz a felépítése, mint a mogyoróvesszős kiadású Tűzvillámnak. Nincsen rajta semmilyen extra bűbáj a másikhoz képest. Még kinézetre is teljesen egyformák a márkajelzést leszámítva.

 

Ginny elcsodálkozott az alkalmazott őszinteségén, ugyanakkor kissé szánakozni is kezdett iránta. Ha minden vevőt ilyen készségesen informál a termékek eladhatatlanságáról, nem valószínű, hogy még sokáig maradhat itt szolgálatban. Azonban mielőtt felvethette volna aggályait, a fiatal varázsló folytatta a magyarázatot.

 

– A turpisságra csak akkor derül fény, mikor az ember felül rá. Ugyanolyan magasra emelkedik, ugyanolyan sebesen repül, ugyanaz a párnázóbűbáj van rajta, mégis sokkal jobb élmény a használata.

 

A fiatalember nem is csodálkozott, mikor kétkedő pillantásokkal találkozott a nő részéről. Úgy tűnt, már hozzá van szokva. Gyorsan fel is ajánlotta, hogy (amennyiben komolyan érdeklődik) menjen vele egy próbakört. Visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnt, hát nem is utasította vissza Ginny. Az eladó egy hátsó helyiségbe vezette, ami méreteiben vetekedett a roxforti nagyteremmel. A fal mentén egyenletes távolságra piros és zöld szikrákkal izzó jelek voltak vésve, bizonyára a teremben lebonyolított mérések megsegítésére.

 

Nem tétlenkedett sokáig, amint a férfi átnyújtotta neki a seprűt, átvetette rajta a lábát, és elszáguldott a mennyezet felé. Valóban kényelmes volt a jármű. Tett néhány kört, közben tesztelve a különböző repülési paramétereket. Az eladó által említett különleges élmények akkor következtek, mikor a seprűt hirtelen, és éles váltásokra ösztönözte sebességét, vagy irányát tekintve. Az éles kanyarok, amikkel hajtóként az ellenfelet kerülgette megmagyarázhatatlan módon, mintha nem hatottak volna a testére. Az irányváltoztatás megtörtént, hibátlanul követve keze legkisebb mozzanatát, azonban a kellemetlen érzés, ami a teste hirtelen oldalrarántásából adódott, minden alkalommal elmaradt. Mintha csak eggyé vált volna a lábai között tartott fadarabbal, és természetes lenne, hogy együtt mennek, bármerre is legyen a cél.

 

Széles mosollyal az arcán, emelkedett hangulatban ért földet a férfi mellett, és azonnal követelte a megrendelőlapot. Elintézte az utalást a Gringotts-beli széfjükből, és abban a biztos tudatban lépett ki az üzletből, hogy övé a világ jelenlegi legjobb seprűje.

 

Listáján a következő tétel a talárok és védőfelszerelések beszerzése volt. Erre a célra már előre eltervezte, hogy egy újonnan nyílt, főként tehetősebb körökben népszerű boltot választ, a Sikkes Seprűlovast. A Prófétában már hetek óta szemet vetett megnyerő hirdetéseikre, amikben dizájner termékeiket reklámozzák.

 

Az üzlet elé érve megállapította, hogy a hirdetések nem túloztak. A kirakatban seprűn ülve lebegő bábu teljes felszerelésbe volt öltöztetve, az összhatás azonban annyira elegáns volt, hogy a járókelő kifejezetten alulöltözöttnek érezhette magát mellette. Ginnynek eddig eszébe sem jutott, hogy az ember lánya <i>jól</i> is kinézhet játék közben. Tetőtől talpig végigmérte a babát, minden részletet alaposan megvizsgálva.

 

Először a csizma tűnt fel neki. Nem bőrből készült, ez első ránézésre is egyértelmű volt. Valamilyen fényes, bársonyhoz hasonló, fekete anyagból lehetett, amilyet Ginny még sosem látott lábbelin. Az eleje hegyes orrban végződött, amit valamiféle víztaszító réteggel vontak be. Fűző nem volt rajta, belső oldalán zipzár gondoskodott a tökéletes tartásról. A legérdekesebb azonban a talpa volt. Hiányoztak a csizmákon szokásos mély barázdák, ráadásul a sarka megemelkedett, és csinos kis platformban végződött.

 

A következő furcsa kellék, ami megragadta a tekintetét a térdvédő volt. A vastag, jól párnázott térd- és könyökvédők mindenki agyában természetes módon forrtak egybe a kviddiccsel, így meg sem kérdőjelezték szükségességüket. Azt azonban aligha állíthatta, hogy valaha is felmerült volna benne, hogy ezeket kecsessé lehetne alakítani. A kirakati darabok leginkább csukópánthoz hasonlítottak, azzal a különbséggel, hogy anyagukban a csizmához hasonlók voltak, és a térd két oldalán egy-egy keskeny ezüst inda tekergőzött lefelé.

 

A kiállított szett részét képezte még egy kényelmesnek tűnő, testhezálló fekete nadrág, vagy harisnya – ezt az üvegen át nem tudta teljes bizonyossággal megállapítani – valamint egy talár. Csak jobb híján volt nevezhető talárnak, hiszen a bábu combja közepéig se ért le. A mez, amiben az iskolában repülni szoktak, és amit a kedvenc csapatairól készült posztereken is látott, mindigis bő szabású, és legalább térdigérő volt. Ez a darab azonban csinosabb volt, mint Ginny hétköznapi gönceinek többsége. A nadrághoz hasonlóan ez is szűkre volt szabva, színe a térdvédő mintájával azonosan ezüst volt. Hosszú ujjai rálógrak a baba kézfejére, és annak hüvelykujja egy lyukon keresztülbújtatva rögzítette a ruhadarabot. Oldalán feketével szőtt indák vezettek a felső teljes hosszában. Magas nyaka elegáns gallérban végződött, de a gombolható dekoltázs rése láttatni engedte az alatta megbújó második réteget.

 

Röviden összefoglalva, a kirakatban lebegő figuráról seprű hiányában igen kevés varázsló mondta volna meg, hogy kviddicsezni készül. Mindazonáltal Ginny rendkívül imponálónak találta. Úgy gondolta, ebben bizony még Harry is megfordulna utána, éppezért bűn lenne fel sem próbálni. Az üzletbe lépve az ajtó fölé akasztott csengő riasztásának köszönhetően azonnal megjelent a bolt hátsó részéből érkező eladó. Vagyis eladónő. Vagyis egy meglehetősen ismerős arc: Hannah Abbot.

 

Az első csodálkozásból magáhoztérve Ginnynek végülis kibukott a száján a legfontosabb kérdése Hannah-hoz:

 

– Hannah! Te átfestetted a hajad?! – Majd mindketten elnevették magukat.

Élénk beszélgetésbe merültek a Roxfort óta eltelt idő eseményeiről. Kiderült, hogy Hannah bár jelentkezett gyógyítói képzésre, nem sikerült bejutnia az iskolába, így elszegődött a boltba dolgozni. Ilyen módon van is egy kis bevétele, és jut is ideje készülni a jövő évi felvételi vizsgákra. Úgy tűnt, cseppet sem bánja a dolgok alakulását, mert a magánéletéhez sokkal inkább passzol a kedvező időbeosztású hivatás.

 

– És képzeld, Neville megkért, hogy költözzek hozzá! El tudod hinni? – Nem. Ginny nem is értette, mi ütött a fiúba, hogy kéthónapnyi diszkrét randizgatás után ekkora lépést képes megtenni. Régebben nem volt ám ilyen. Évekig csak ködös tekintettel bámult Hannah után, és arra se sikerült összeszednie a bátorságát, hogy rámosolyogjon. Úgy tűnt, a boldog barátnőnek is pontosan ezek az emlékek jutottak eszébe – Bezzeg, mikor még a suliba jártunk! Hiába sündörögtem körülötte, ő csak bámulni tudott.

 

Bő félórás pletykálgatás után tértek csak rá a kviddicstalárok témájára. Ginny mesélt Madam Hooch ajánlatáról, és még a karrierjében remélt változást is röviden megemlítette, mielőtt kikérte volna a lány tanácsát.

 

– A legjobb helyre jöttél. Sok embertől hallom, hogy a játékosok mindegy mit viselnek, amíg bedobják a kvaffot, vagy elkapják a cikeszt, de én ezzel határozottan nem értek egyet. Hiába legyél akármilyen jó, ha a melletted repülők elvonják a figyelmet rólad, akkor már el van a köpkő vetve. A mugliknál egyébként ez már egy rég bevett szokás. Néhány sportágban már olyan mértékben elvadult a vonzó öltözetért folyó verseny, hogy a játékosok bugyiban és melltartóban lépnek pályára. El tudod ezt képzelni?

 

Csengő kacagással nyomatékosította véleményét a muglik sportöltözékeiről. Ginny eltátotta a száját.

 

– Ha tudtam volna, hogy bikinis sportolókat nézegettek mugliismereten, az fix, hogy én is felvettem volna. Apa bezzeg mindig csak villásdugókról beszél…

 

– Á, ezt nem ott tanultam! Képzelheted, hogy az a frigid Burbage professzor a jó részeket mind kihagyta. Neeem… Ezeket a pikáns részleteket magától a tervezőnktől hallottam, aki az összes itteni terméket dizájnolta. Nem is gondolnád, de a nő a Black családba született. De hatalmas pechje volt, mert annyi varázslat szorult belé, mint egy átlagos teáskészletbe, szóval elég hamar kipenderítették a szülei. Ő viszont nem hagyta annyiban a dolgot! Úgy döntött, elmegy a muglik közé, és ellesi tőlük azokat a fortélyokat, amiket a varázslók büszkeségből meg hagyományból mellőznek, és megcsinálja a szerencséjét. Így került végülis valami divatiskolába, ahol mindent megtanult a ruhakészítésről. Mikor visszatért közénk, előállt a nagy üzleti tervvel, meg a maga tervezte ruhákkal, és körbekopogtatott a tehetősebb körökben, hogy támogatókat találjon az üzletnyitáshoz.

 

A történet ezen pontján Hannah arcáról már eltüntethetetlen volt a tisztelet, amivel munkaadója iránt viseltetett. Ginny jobbnak látta közbevágni, és elterelni a témát a bolt történetéről, amíg még volt rá lehetősége.

 

– No és mondd csak, sokan járnak ide? Van már kialakult vevőkör?

 

Régi iskolatársa erre a kérdésre is büszkeséggel átitatott válasszal készült:

 

– De még mennyire! Egyrészt ez az üzlet baromi frekventált helyen van. Gyakorlatilag nem tudod kikerülni, ha az Abszol útra tévedsz. Másrészt a hirdetések a Prófétában megtették a hatásukat. Észrevetted, hogy mennyire egyedi az is? A tervezőnő mesélte, hogy a mugliknál már régóta szokás híres emberekkel reklámozni a termékeidet. Gyorsan le is csapott Valmai Morganre, aki nemrég lépett be a Holyheadi Hárpiákhoz. Állítólag egy őstehetség a csaj, és nagyon hamar felkapták. De nem is ez a lényeg, hanem hogy állati jó alakja van. Az összes ruha úgy állt rajta, hogy a vélák is megirigyelnék. Ott voltam a fotózáson. Tipikus hajtó egyébként…

 

És csak ömlött és ömlött a sok dicséret Hannah szájából. Mesélt a nagy rivális talárboltokról, és hogy milyen nagy megtiszteltetés, hogy a Beauxbatons egyik csapata bizalmat szavazott nekik, így jövőre már az ő termékeikben versenyeznek az iskolai megmérettetéseken. Majd végre szóbakerült, amire Ginny nem mert rákérdezni, de igazán érdekelte:

 

– Találkoztam ám ismerősökkel is, mióta itt dolgozom. A minap épp Cho Chang tért be. Ő is arról álmodozik, hogy majd profi lesz, de megmondom őszintén, szerintem modellként sokkal több esélye lenne. Végül csak a csizmát vette meg, mivel eléggé borsos ezeknek a cuccoknak az ára. Nem tudom, mivel fogja felvenni, de röhejes lenne azokkal az ócska térdvédőkkel, amiket a Roxfortban hordtunk.

 

A lány nem is álmodott róla, hogy Hannah majd pont az őt leginkább érdeklő személyt, Harry első barátnőjét hozza szóba. Természetesen legfőbb céljai közé tartozott csinosabban megjelenni az edzéseken, mint régi vetélytársa, és lám, adta is magát a lehetőség.

 

– Ja, az mulatságos lenne. Majd elmesélem, ha abban jön a közös edzéseinkre. – Ginny ezzel le is zárta a témát, és gyorsan egy állványfelé fordult, hogy a ruhákra irányítsa a figyelmet.

 

Legszívesebben hazavitte volna a bolt összes termékét, de igyekezett visszafogni magát, nehogy rongyrázósnak könyveljék el leendő csapattársai. Kiderült, hogy a tavaszi kollekció, ami jelenleg a helyiség egészét kitöltötte, a kirakatban látható darab különböző színű és mintájú változataiból áll. Felpróbálta a nadrágot, ami olyan feszesen simult a fenekére, hogy a legtöbb harisnyájával versenyre kelhetett volna. Úgy ítélte meg, hogy ezt a ruhadarabot is könnyedén használhatja majd a Harry elcsábításáért folyó harcban.

 

Hosszas tanakodás után voksát egy fekete és egy fehér nadrág, valamint a hozzájuk illő térdvédők mellett tette le. A Felsők tekintetében kiválasztott egy feketét, a kirakatból ismert ezüstszínűt, valamint egy apró virágokkal díszített levendulalilát. Hogy teljes legyen a szett, becsomagoltatott még egy párt az ominózus csizmából is. Majd meglátjuk, kinek áll jobban.

 

Hannah egy nagy papírtáskába hajtogatta a ruhákat, amíg Ginny az erszénye után kutatott. Letette a pultra a kiszámolt összeget, megtoldotta néhány galleonnal hálából a lány sokrétű segítségéért, majd egy pálcaintéssel tenyérnyi méretűre zsugorította a csomagot, és a pénztárcával együtt táskája mélyére süllyesztette.

 

Még egy tétel volt hátra a listáján, az pedig olyan portéka volt, amit az Abszol úton nemigen talál az ember. Már korábban járt az üzletben, ahová készült; Hermione mutatta neki egyik nyáron harmadikos kora környékén. Akkoriban még csak kuncogtak a különleges termékeket nézegetve, most azonban örült neki, hogy így megragadt a fejében a bolt képe.

 

Keresztülsuhant a Foltozott üstön, és kilépett a mugli London forgatagába. Átszaladt a Charing Cross Road túloldalára, és befordult egy szűk kisutcába, amiről tudta, hogy a Leicester Square-re vezet. A tér különlegessége, hogy tele van járókelőknek álcázott szobrokkal. Harryről is van egy. Egy seprűn ülve ábrázolja. A muglik is látják. Nem is értette, mit gondolt a Mágiaügyi Minisztérium, mikor ezt engedélyezték. Bizonyára a varázstalanok körében jó tréfának tűnik csak, meg se fordul a fejükben, hogy ennek a fiatal srácnak, akinek még a nevéről se hallottak soha, az életüket köszönhetik.

 

A zsúfolt tér ellenkező szegletébe igyekezett, egy nívós hotel, és egy gyorsétterem között található sokemeletes ház alsó két szintjére. Az üzlet ablakai sötétített üvegből készültek, és matricákkal ragasztottak rá földöntúli mintákat, hogy tovább növeljék a hely rejtélyes auráját. Az ajtón egy üst nagyságú, rózsaszínen világító neonszív fénylett, más nem utalt a hely céljára.

 

Nagy levegőt vett, majd belépett. Hermione felkészítette rá, hogy furcsábbnál furcsább termékekkel találkozhat egy ilyen üzletben, és hogy amiről nem tudja micsoda, ahhoz inkább ne is nyúljon. Körbenézett, és mivel nem találta a számára érdekes árukat, céltudatosan indult az emeletre. A lépcső szűk csigavonalban vezetett felfelé, nem engedve rálátást a felső szintre egészen az utolsó pillanatig.

 

Mikor azonban elérkezett az az utolsó pillanat, Ginnynek elkerekedett a szeme. Arra számított, hogy a ruhák, amiket keresett szépen eltakarva, jól álcázott csomagolással sorakoznak majd elsötétített polcokon. A szemérmetlenül pucsító bábuk tömkelegére nem mondhatni, hogy fel volt készülve. Az első sokkból magához térve azonban be kellett látnia, hogy ez egy sokkal hatékonyabb árusítási módszer.

 

Megközelítette a babasereg első sorát, ahol az összes figurán latex együttesek voltak. Ez különösebben nem mozgatta meg a fantáziáját, és nem gondolta, hogy Harryvel ez másként lenne, úgyhogy rögtön tovább is lépett. A következő sorban egész testet takaró harisnyaszerű kezeslábasok voltak. Ginny el se tudta képzelni, hogy ez mit keresne bárki hálószobájában, és tartott tőle, hogy meglehetősen szakadt külsőt kölcsönözne bármelyik lánynak, aki magára ölti. Elhalad jelmezes bábuk mellett, megcsodálta fűzők páratlan választékát, majd a harisnyatartók és combfixek között lavírozva meglátta végre, amit keresett. Babydollok. Méghozzá mindenféle anyagból, bonyolult pántok garmadáival, csábító színekben.

 

A lány híres volt róla, hogy nem könnyen jön zavarba, mégis gyanította, ha bárki meglátná ezek egyikét próbálgatni, valószínűleg menten elsüllyedne. Ezen a ponton eldöntötte, igyekezni fog a lehető legrövidebbre fogni látogatását. Abban biztos volt, hogy valami feketét, és lehetőleg áttetszőt szeretne, ezek a darabok pedig tőle néhány lépésre jobbra voltak kiállítva. Odasietett, és megszemlélte a legvisszafogottabb opciókat.

 

Egyenes szabású, testhezálló, mindent látni engedő. Nem, ezzel nem volt elégedett.

 

Teljes hosszában virágalakokba rendeződő csipkéből szabott csoda. Nem, ez nem illett a személyiségéhez.

 

Egy vastagabb övhöz hasonló melltakaró sáv, amiből cafatokban lóg a ruha többi része. Ez nagyon vagány, de az ezerfelé álló anyagdarabok bárhova beakadhatnak, és akadályozhatják a szabad mozgásban, így ezt is elvetette.

 

És akkor jött a tökéletes. A mellet takaró része sűrűn szőtt hímzésekből állt, ebből indult lefelé a szúnyoghálóhoz hasonló rész, ami épp a köldöke alá ért, és egyszerű csipkével volt beszegve. Nem is gondolkodott tovább, kiválaszotta a méretét, és már sietett is fizetni. Harry mellett megtanulta kezelni a muglik világában használatos bankjegyeket, és azt is jól az eszébe véste, hogyan viselkedjen természetesen varázslatok nélkül. A tárcáját megtalálni így tovább tartott ugyan, mint egy <i>invitóval</i>, de igazán nem volt nagy fáradság ez a mód sem.

 

Szerzeményével a táskájában roppant csintalannak érezte magát, és alig várta, hogy ebéd közben elújságolhassa Harrynek mi vár rá ma este, ha időben hazaér a munkából.

Vissza a bloghoz